A hétvégén Bécsben jártam és bár kevesebb, mint 24 órát töltöttünk ott, úgy érzem, érdemes lenne megosztanom tapasztalataimat, élményeimet két bejegyzés formájában. Ezt az elsőt egy kifejezett esemény, az ottani Pride felvonulás ihlette, a második pedig magáról az útról fog szólni. Olvassátok sok szeretettel!
Mikor csodás útitársaim megtudták, hogy pont az utazásunk napján lesz a Pride felvonulás, egyből belelkesedtek. Mindenképp szerettek volna részt venni, én meg tudván, mennyire fontos ez nekik, támogattam őket. A program előtt kifaggattuk osztrák ,,idegenvezetőnket", miképp is vélekednek az LMBTQ közösség tagjairól Ausztriában. Mint megtudtuk, a miniszterelnök liberális, a parlament konzervatív. Ennek szellemében őszintén meglepődtem, mikor azt tapasztaltam, hogy a városon belül a különböző épületeken, villamosokon ott virítottak a szivárványszínű zászlók. Az igazi csodálkozást viszont maga az esemény okozta.
A gyülekező helyszínére megérkezvén egy igazán szeretetteljes légkör fogadott minket. Minden korosztályból érkeztek résztvevők. Rengeteg mosolygó nyugdíjast, fiatalt, középkorút, gyerkőcöt láttunk. Különböző sátrakban lehetett ételt-italt, ruhákat, kiegészítőket vásárolni, sőt volt, ahol még ingyen ki is sminkelték az arra járókat. A színpadon nagyban zajlott a hangpróba az esti bulihoz.
A felvonulás helyszínére érkezve több dolog is szemet szúrt. Egyrészt nem voltak kordonok sem rendőrök. Illetve bocsánat, egyetlen egy rendőr volt, ő is csak a forgalom elterelés céljából. Nem voltak ellentüntetők, tojásdobálók.
Sokszor hallottam, hogy azt mondják a prideról, hogy átment magamutogatásba, ezért nem igazán szimpatizálnak vele. Őszintén szólva én ilyennel nem igazán találkoztam, de lehet csak elkerültük egymást a magamutogatókkal. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy az a felszabadultság és szeretet, ami a rendezvényen mindvégig jelen volt, ámulatba ejtett.
Mikor továbbálltunk, a táskánkból kilógtak a szivárványos zászlók, de sehol nem ért minket atrocitás miatta. Sőt, egy srác odajött hozzánk megkérdezni, hogy mennyire biztonságos az esemény gyerekek számára, ugyanis ők családostul mennének. Megnyugtattuk őket, hogy abszolút biztonságos, a gyerekekre különösen odafigyelnek, nem kell aggódni.
És most következik a kontraszt. Fél órája sem érkeztünk vissza Budapestre, a zászlók miatt többen belénk kötöttek. Voltak, akiktől csak pár csúnya szót kaptunk, de mikor a belvárosban egy étkezdében álltunk sorban, egyikünknek nekimentek, majd megpróbálták kitépni a zászlót a táskánkból. Végül úgy döntöttünk, saját biztonságunk érdekében jobban járunk, ha elrejtjük őket.
Úgy vélem, az emberek nem tehetnek arról, hogyan éreznek. Szomorúnak tartom, hogy rengetegen az alapján ítélnek meg egy embert, amit kívülről látnak. Lehet ez bőrszín, vallás vagy akár csak egy kis szivárványos zászló. Ha mélyen magunkba nézünk, rájöhetünk, hogy mindannyiunknak vannak hiányosságaik, ergo mindannyiunkat lehetne valamivel bántani.
A bejegyzésem végére szeretnék pár képet megosztani veletek, amik ha nem is teljes mértékben, de azért valamennyire igyekeznek visszaadni az esemény hangulatát.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, írjátok meg bátran!
Puszi,
Lara
Mikor csodás útitársaim megtudták, hogy pont az utazásunk napján lesz a Pride felvonulás, egyből belelkesedtek. Mindenképp szerettek volna részt venni, én meg tudván, mennyire fontos ez nekik, támogattam őket. A program előtt kifaggattuk osztrák ,,idegenvezetőnket", miképp is vélekednek az LMBTQ közösség tagjairól Ausztriában. Mint megtudtuk, a miniszterelnök liberális, a parlament konzervatív. Ennek szellemében őszintén meglepődtem, mikor azt tapasztaltam, hogy a városon belül a különböző épületeken, villamosokon ott virítottak a szivárványszínű zászlók. Az igazi csodálkozást viszont maga az esemény okozta.
A gyülekező helyszínére megérkezvén egy igazán szeretetteljes légkör fogadott minket. Minden korosztályból érkeztek résztvevők. Rengeteg mosolygó nyugdíjast, fiatalt, középkorút, gyerkőcöt láttunk. Különböző sátrakban lehetett ételt-italt, ruhákat, kiegészítőket vásárolni, sőt volt, ahol még ingyen ki is sminkelték az arra járókat. A színpadon nagyban zajlott a hangpróba az esti bulihoz.
A felvonulás helyszínére érkezve több dolog is szemet szúrt. Egyrészt nem voltak kordonok sem rendőrök. Illetve bocsánat, egyetlen egy rendőr volt, ő is csak a forgalom elterelés céljából. Nem voltak ellentüntetők, tojásdobálók.
Sokszor hallottam, hogy azt mondják a prideról, hogy átment magamutogatásba, ezért nem igazán szimpatizálnak vele. Őszintén szólva én ilyennel nem igazán találkoztam, de lehet csak elkerültük egymást a magamutogatókkal. Viszont azt biztosan állíthatom, hogy az a felszabadultság és szeretet, ami a rendezvényen mindvégig jelen volt, ámulatba ejtett.
Mikor továbbálltunk, a táskánkból kilógtak a szivárványos zászlók, de sehol nem ért minket atrocitás miatta. Sőt, egy srác odajött hozzánk megkérdezni, hogy mennyire biztonságos az esemény gyerekek számára, ugyanis ők családostul mennének. Megnyugtattuk őket, hogy abszolút biztonságos, a gyerekekre különösen odafigyelnek, nem kell aggódni.
És most következik a kontraszt. Fél órája sem érkeztünk vissza Budapestre, a zászlók miatt többen belénk kötöttek. Voltak, akiktől csak pár csúnya szót kaptunk, de mikor a belvárosban egy étkezdében álltunk sorban, egyikünknek nekimentek, majd megpróbálták kitépni a zászlót a táskánkból. Végül úgy döntöttünk, saját biztonságunk érdekében jobban járunk, ha elrejtjük őket.
Úgy vélem, az emberek nem tehetnek arról, hogyan éreznek. Szomorúnak tartom, hogy rengetegen az alapján ítélnek meg egy embert, amit kívülről látnak. Lehet ez bőrszín, vallás vagy akár csak egy kis szivárványos zászló. Ha mélyen magunkba nézünk, rájöhetünk, hogy mindannyiunknak vannak hiányosságaik, ergo mindannyiunkat lehetne valamivel bántani.
A bejegyzésem végére szeretnék pár képet megosztani veletek, amik ha nem is teljes mértékben, de azért valamennyire igyekeznek visszaadni az esemény hangulatát.
Kíváncsi vagyok a véleményetekre, írjátok meg bátran!
Puszi,
Lara
Megjegyzések
Megjegyzés küldése